GLOSSZA

a) széljegyzet, magyarázat, értelmezés
b) publicisztikai műfaj, röviden, frarppánsan, gyakran ironikusan értelmez, magyaráz egy-egy eseményt, hírt, művet

GROTESZK esztétikai minőség – egymással ellentétes minőségek találkozása, a torz, a rút, a félelmetes vagy borzalmat keltő találkozása a nevetségessel

HARMÓNIA érzetét keltik 1. akusztikus elemek (pl.alliteráció, szóhangulat, a hangok eufóniája), 2. ritmikusság : verstani, kompozicionális, cselekményszövés vagy a mű egésze szintjén

HERMENEUTIKA (gör. hermeneuein) megmagyarázni, a  műalkotások megértésének és értelmezésének elmélete és gyakorlata. A modern hermeneutika az alkotási folyamat három komponense: az alkotó, a mű és a befogadó közül ez utóbbira helyezi a hangsúlyt. Hans Georg Gadamer a XX. század második felében azt mondja, hogy a mű nem létezhet a befogadó nélkül, aki nem csupán elfogadja azt, amit a mű mond, hanem maga alkotja meg a mű jelentését. Gadamer ezt úgy fogalmazza meg, hogy a mű jelentése, mondanivalója "nem az, amit a szerző, az alkotó eredetileg mondott, hanem az, amit akkor mondott volna, ha én lettem volna a beszélgetőpartnere". A közhiedelemmel ellentétben a műalkotás tehát nem válaszokat ad az élet nagy kérdéseire, hanem kérdéseket vet föl Mindezekből viszont az következik, hogy a műalkotásoknak nemcsak egyfajta értelmezése létezik, hanem minden mű többféleképpen is értelmezhető. Egy műalkotás minden korban és minden ember számára mást és mást jelent.

HIMNUSZ:

a.) Az óda műfajkörébe tartozó költemény. Az ódától vallásos tematikája, vallásos utalásai különböztetik meg. Jellegzetes szerkezete már a görög himnuszköltészetben kialakult: A B A szerkezet (A = odafordulás és megszólítás, a könyörgés tárgyának kifejtése; B = érvelés, a kérdés részletezése, gyakran hivatkozás az isten, istenek tetteire, életére; A’= a kérés megismétlése). A XVIII. század közepétől kezdve a vallásos tematikát az isten, istenek személyét gyakran elvont, nemes eszme helyettesíti.

b.) Egy nemzet, egy közösség azonosságtudatát kifejező, jelképező ének.

IDILL (eidüllion = életkép, képecske) Békés, ártatlan, kedves, meghitt, bájos dolog. Theokritosz (Kr. e. 3. század) idillnek nevezett költeményeiben a természet közelségében boldogan élő pásztorokat szerepeltetett.

IMITÁCIÓ (lat. utánzás) más művek motívumainak, részleteinek, elemeinek fölhasználása a műalkotásban, vagy egy művészi minta követése, utánzása.

INTERTEXTUALITÁS: 'szövegközöttiség' ( ÁTÍRÁS, ÚJRAÍRÁS, EVOKÁCIÓ, ALLŰZIÓ) A posztmodern irodalom fontos fogalma, arra utal, hogy nincsenek az irodalmi műnek véglegesen kijelölhető határai. Ahogy a szó más szavakból, úgy a szöveg is más szövegekből, az irodalmi hagyomány ismeretéből nyeri jelentését. A „szövegközi szöveg” más szövegből (a világirodalom bármelyik művéből) tudatosan, az allúzió szándékával beemelt idézet. Tehát a mű más alkotásokkal való párbeszéde, egymás közti „átjárhatósága” (Pl. „Már túljártam életem felén… -Dantét idézi.) A posztmodern irodalomértelmezés megjelenése előtt kitüntetett szerep jutott néhány vallási-kulturális alapszövegnek - mint például a Biblia - és a klasszikusként értékelt szerzők műveinek. A szövegbéli idézetek, allúziók, evokációk kimutatása a szövegek közötti kapcsolatnak bizonyos egyirányúságát feltételezte. Klasszikus vagy kulturális alapszövegek imitációjaként fogták fel, amely tehát az eredetet jelentő szövegtől a visszautaló szöveg irányában hat. Ez az elképzelés többek között abban is eltér az intertextualitás modern elméletétől, hogy az a korábban eredetként értelmezett szövegeknek sem tulajdonít rögzített jelentést, azaz a későbbi szövegeket befogadó olvasói tapasztalat a klasszikus szövegeket is másként érti, tehát a befogadón keresztül a későbbi szövegek átírhatják a korábbi szövegek jelentését. A szövegek közötti kapcsolat időbeliség menti egyirányúsága tehát megszűnik A másik lényeges eltérés, hogy az intertextualitás a szövegek végtelen sokaságát már eleve egymásra vonatkoztatottnak tekinti, tehát a szövegek közötti kapcsolatokat egy végtelen szöveguniverzum jelenségeként képzeli el. Az intertextualitás a posztmodern poétikájában úgy értelmezhető, hogy a posztmodern szöveg reflektál a szövegiség ilyen természetére, s valamennyi létező szövegre mint saját potenciális előzményére tekint. Ennek megfelelően korlátozás nélkül él az idézés, átírás, parafrazeálás, ironikus megfordítás, szövegcsonkítás stb. lehetőségeivel. A posztmodern újraírás a művet más szöveghálózatba illeszkedő szövegnek mutatja, a szerzőtől pedig megvonja a szerzőség jogát, és  másolóként, szövegimplikátorként, szerkesztőként mutatja be. Pl. Eszterházy Péter  műveibe számolatlanul és jelöletlenül épít be más szerzőktől származó szövegrészeket.

INTERPRETÁCIÓ: értelmezés, előadás, bemutatás

INTONÁCIÓ: hangvétel, hanghordozás

INTRIKUS: bajkeverő; drámai szerepkör, lényege a konfliktus kibontakozásának elősegítése pl. Biberach, Jágó

INTUÍCIÓ: megérzés, megsejtés, ráismerés, ösztönös megértés

INTERKULTURALITÁS Kultúrák egymásra hatása.

INVENCIÓ: ötlet, találékonyság, kezdeményezés 

IRODALOM Tágabb értelemben: történelmileg változó fogalom, beletartozik minden nyelvi képződmény, amit az adott korokban, kultúrákban annak tekintettek. Pl. az ősköltészet szóbelisége differenciálatlanul összegzett minden a közösség fennmaradásához szükséges információt.  Az antikvitásban a litterae (betűk) alatt Cicero a „leírt dolgok gyűjteményét” értette, nem téve különbséget a tárgyszerű, pl. történelmi írások és a fiktív, képzelet szülte írások között. A XIX. században (fr. parnasszizmus, szimbolizmus) különítették el a legtisztábban a szépirodalom fogalmát minden egyébtől, tagadva az irodalom intellektuális vagy morális szerepét, hasznosságát. Az „irodalomfogalom tartalmát rendszerint  az ESZTÉTIKAI ÉRTÉK, a köznapitól és tudományostól eltérő nyelvhasználat és a FIKCIÓ ismérvével szokták körvonalazni” .(Cs. Gyimesi Éva) Az irodalom intézményesült közlésrendszer, nemcsak a művek, de az azokat közvetítő társadalmi eszközök is hozzátartoznak:  pl. a közönség körét megszabja a sokszorosítás módja (kódexmásoló szerzetes, könyvnyomtatás vagy digitális közvetítés), kiadói intézmények, kritikusok stb.  .Nem minden irodalom, amit irodalomként fogyasztanak: elkülöníthető az úgynevezett „magas” vagy „komoly” irodalom a „tömegirodalomtól” (giccs, ponyva, pornó, képregény). A komoly irodalom olvasóinak köre elenyésző a POPULÁRIS irodalom fogyasztóinak számához képest. Az irodalom egészének fontos kommunikációs funkciója van: ismereteket, erkölcsi és világnézeti értékeket közvetít, mint más tudatformák pl. tudomány, filozófia. Az irodalom egésze szociológiai tény, míg  az irodalmi mű egyediségében esztétikai tény,

ESZTÉTIKAI  ÉRTÉKKEL rendelkező nyelvi képződmény. (→ IRODALMISÁG)

IRODALMI HAGYOMÁNY (tradíció): esztétikai értelemben a jelentős művészeti alkotások összessége, amely bizonyos mércét, követendő példát állít a mindenkori alkotók elé. Fölfogható egyetemesen (világirodalom) és a nemzeti irodalom szempontjából is: „minden nép irodalma a nemzedékről nemzedékre hagyományozott és a változó történelmi létben megőrzött nyelvi-etnikai önazonosság tudatának foglalata, akarva-akaratlanul mindig válasz azokra az emberi helyzetekre, melyeket egy nép, egy nemzet a maga történelme során megél. …” Cs. Gy. É. A hagyományhoz való viszonyulás koronként változó, de minden jelentős új mű kapcsolódik valamilyen hagyományhoz és egyidejűleg változtat is rajta. A hagyományok követése növeli a divatos tönegsiker esélyeit, csökkenti viszont a korszerűség és a maradandóság ígéretét. (→IMITÁCIÓ, POSZTMODERN, KONVENCIÓ) 

IRODALMISÁG változó fogalma:.

Művészi, esztétikai értékek szempontjából megkülönböztetünk irodalmi és irodalom alatti minőségeket. A társadalmi fejlődés során az uralkodó közízlésben végbement változások rendre átalakították az irodalom és irodalom alatti fogalmának aktuális tartalmát, ahogyan a középkori szemlélet számára irodalom alatti „pogány” antik írások a reneszánsz idején az irodalmiság klasszikus mércéjévé váltak, a középkori irodalom vezető műfajai – lovagi históriák pedig folklorizálódtak, irodalom alatti formákban éltek tovább, vagy ahogyan a romantika idején a népköltészet vált a hivatalos irodalom mintaképévé. E folyamatok ma is érzékelhetőek az olyan vitákban, amelyek például a szórakoztató irodalom különféle műfajainak egyenrangúsága körül folynak. Ezek egyik lehetséges megoldását az az álláspont nyújtja, amely a reális társadalmi szükségleteket kielégítő irodalmi műfajok közt nem állít fel elvont értékhierarchiát, csupán a torzult igényekre építő szennyirodalmat (pl.pornográfia, giccs) ítéli irodalom alattinak.

IRÓNIA (gör. tettetés) esztétikai minőség. A komikum egyik fajtája. A gúny burkolt kifejezési formája. Az a magatartás és nyelvi megnyilatkozás, amely közvetve tagadja, amit közvetlenül állít, a megnyilatkozó dicsérve gúnyol, állítva tagad → KOMIKUM

JELENTÉS

1.közvetlen,felszíni jelentés (denotáció), informatív, referenciális funkciót tölt be, 

2. közvetett, mögöttes jelentés (konnotáció),  poétikai funkciót tölt be. Az irodalmi mű többletjelentése a mű egészének összefüggéseiből érthető meg.

 JEREMIÁD siralmas ének; a XVI–XVII. századi magyar irodalom műfaja (a név eredete Jeremiás próféta neve és műve)

KANONIZÁLÁS: (kanon = „mérték”, „zsinórmérték”, „erkölcsi norma”)a bibliai szövegek tudós vizsgálata, válogatása, a végleges szövegek kialakítása

KARCOLAT: kisprózai műfaj, a hírlapi rövid elbeszélés egyik formája, néhány jellemző vonással megrajzolt arc- ill. helyzetkép

KATARZIS  A művészetnek a befogadó teljes személyiségét felkavaró, megrendítő hatását nevezzük Arisztotelész nyomán katarzisnak. Eredetileg „megtisztulást”, „engesztelést”, belső emelkedettséget jelentett.

KOMIKUM (→ humor, irónia, gúny, helyzet- és jellemkomikum) Esztétikai minőség, mely nevetséges hatást kelt, értékhiányt leplez le. Forrásai pl. a komikus figura többnek akar látszani, nemesebbnek, mint ami (jellemkomikum), komikus, félreértésen alapuló szituáció (helyzetkomikum).

A nyelvi humor fajtái:

- „Ki legyen a vajda: én-e, vagy pedig én?

A győzelem után szóba jöhet megén’:”                     

                                                                           szójáték, tiszta komikum, mely nem sért.

- „Összecsapta ugyan fogait ész nélkül,

De már akkor ott volt a darázs vendégül;

Csórit ijedtében a hideg is lelte:

Kinjába’ mit tegyen? A darázst lenyelte.”       Együttérző humor, „mosoly könnyek között”,             

                                                                                                           kis hibán alapszik.

- „Eljárta eszével Nagy-Cigányországot:

Hogy s mikép vesz ő majd új veres nadrágot,

Amely senkinek még soha testén nem volt –

Ánglia-posztóján bársonybul lesz a folt.”

                                                           Irónia, másként mondás, a hibát pozitív dolognak

                                                                                   állítja be (bársonyfolt).

- Legelőször is Puk leszidá Heringet:

„Az úr vitt, nem egyéb, e nagy kárba minket!

Az úr tette oda – átkozom a körmét!

Az úr sütte-főzte… egye meg a tervét!”

                                                                Gúny, a hiba túlzó megjelenítése jellemzi, ami

                                                                             már bánt (felelősség-hárítás, átkozódás).

- „Nem ér rá elvinni, ha leoldni ráér,

Mert amint görnyedez a szép tarisznyáért,

Combja közé akad hátul Dundi kardja,

S oly likat hasít, hogy a tarkója tartja.”

                                                      Szatíra vagy maró gúny, a hibát erőteljesen

                                                             mélyíti, bántó hibafeltárás (a kapzsiság leleplezése).

- „Tótágast áll fején; ég felé a lába,

Megakadt valahogy a nyeregkápába;

Lelke pedig, amint mennybe iparkodott,

Feljebb-feljebb mászva, kiment ahol tudott.”  (Arany János: A nagyidai cigányok)

                       Szarkazmus: durva, sértő hibafeltárás („kifingott” képszerű megjelenítése).

KOMPOZÍCIÓ A műalkotás beső rendje. Minden jó mű megszerkesztett egész, részei egymással összefüggenek, erősítik egymást. Epikai és drámai művekben a cselekmény folyamatában, a tér, az idő és a szereplők változásában nyilvánul meg legközvetlenebbül. Lírai művekben a képek, gondolatok egymáshoz való viszonya adja.

KONNOTATÍV jelentés – a  művészi nyelvhasználat egyik sajátossága, hogy a szó több jelentése (jelentésbeli holdudvara) részt vesz a jelentésegész kialakításában 

KONVENCIÓ (lat.) közmegegyezésen alapuló, a hagyományoknak megfelelő,  játékszabály

KRIMI detektívregény

Epikus műfaj, témája valamilyen  bűntett leírása és annak a kinyomozása.A klasszikus krimi (E.A. Poe 3 Dupin története (1840): A Morgue utcai kettős gyilkosság. Marie Roget rejtélye, Az ellopott levél, A. Christie, GH. Simenon) elemei:

a) cselekményes - rejtély (pl. gyilkosság), a cselekmény alárendetl a nyomozásnak – elrejtés, felfedés, ismétlődés = intellektuális jellegű, játék, tartózkodás az erőszaktól

b) nem realista, nem pszichologizál:- sematikus, leegyszerűsített, világ, - különc nyomozó, kétbalkezes barát, jellemük változatlan, lepipálja a rendőrséget - a tárgyi részletek csak mint jelek, nyomok fontosak,

c) intellektuális- a racionalitás győzelme, játékkal rokonság, - ártatlanul meggyanúsítottak, a gyilkos a legkevésbé gyanús,

d) a detektív a rend megteremtője egy rendetlen korban

A kemény krimiben a hangsúly a rejtvényfejtésről az akcióra helyeződik. Pl. Chandler Marlowe magándetektívje harcban áll a bűnözőkkel  és a rendőrséggel egyaránt, magányos, becsületes nagyvárosi cowboy. 

KULTUSZ

Valamely vallási rendszer egyetlen közös tárgyra (valamely istenre, szent helyre vagy időre, szent állapotra) vonatkozó rítusainak, szent cselekményeinek össze­füg­gő rendszerét, egy adott vallás vagy valamilyen vallási tevékenység (tisztelet) gyakorlásának teljes módját jelenti. A kultusz minden ilyen esetben a hit és a szokás, a vallási tanítás és a vallásos érzület által vezérelt szabályozott és alapvetően kollektív cse­lek­vé­seket – engesztelést, hódolatot és hálaadást, áldozatbemutatást, imát – foglal magába és lényegét tekintve valamely vallási közösség közös hitét vagy hie­del­mét a gyakorlatban megvalósító cselekvési rendet, egy emberi kö­zös­ség­nek mint hit- és kultuszközösségnek a megszerveződését és működését is jelenti.